BMI Magyarországon és a várható élettartam

Magyarország az európai elhízási statisztikákban nem áll jól. A KSH és az Eurostat adatai alapján a magyar felnőtt lakosság körülbelül 60-65%-a túlsúlyos vagy elhízott (BMI 25 felett) — ez az EU-s átlag felett van, és az elmúlt évtizedekben növekvő tendenciát mutat.

Az Országos Táplálkozás- és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (OTÁP) legfrissebb elérhető adatai szerint a magyar férfiak átlagos BMI-je 27,5 körül van, a nőké 26,5 körül — mindkét érték a "túlsúlyos" kategóriában. Összehasonlításképpen: Hollandiában, Norvégiában és Svájcban az átlagos BMI 25-26 körül mozog, míg a mediterrán országokban — ahol az étrendről sokan feltételezik, hogy egészségesebb — szintén 26-27 körüli értékek mérhetők.

Miért magas Magyarországon az elhízás aránya?

Több egymást erősítő tényező játszik szerepet. A hagyományos magyar konyha magas zsír- és szénhidráttartalmú, a zöldség- és gyümölcsfogyasztás európai összehasonlításban alacsony. A fizikai aktivitás szintje a felnőtt lakosságban alacsony — az Eurobarometer felmérések szerint a magyarok az EU egyik leginaktívabb népessége. Ehhez hozzájárul a gazdasági tényező: az egészséges élelmiszerek Magyarországon arányaiban drágábbak a jövedelemhez képest, mint a nyugat-európai országokban.

A stressz és a szociális tényezők sem elhanyagolhatók: Magyarország az európai átlagnál magasabb szintű stressz- és depressziós mutatókkal rendelkezik, ami — ahogy fentebb láttuk — közvetlen hatással van a testsúlyra.

Hol állsz te az átlaghoz képest?

Ha a kalkulátor által mutatott BMI-d 25 alatt van, már az átlag alatt vagy a magyar felnőtt népességhez képest. Ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van — az egyéni egészségi kép ennél összetettebb — de populációs összehasonlításban a normál BMI tartomány Magyarországon a kisebbség.

BMI és várható élettartam — mit mutatnak a nagy populációs vizsgálatok?

A BMI és a várható élettartam kapcsolata az egyik legtöbbet vizsgált kérdés az epidemiológiában — és az eredmények jóval árnyaltabbak, mint a "sovány = egészséges, kövér = beteg" egyszerűsítés.

Az "elhízás paradoxona"

Egyes betegségcsoportokban — különösen szívbetegségeknél és idős korban — a "túlsúlyos" kategóriába (BMI 25-29,9) eső betegek túlélési mutatói jobbak, mint a "normál" kategóriában lévőké. Ezt nevezik az "elhízás paradoxonának". A magyarázat összetett: a kissé magasabb testsúly tartalékot jelent súlyos betegség esetén, az izomtömeg véd a katabolikus folyamatoktól, és a "normál" BMI csoportba kerülhetnek olyan emberek is, akik betegség miatt fogytak le.

Fontos hangsúlyozni: ez nem jelenti azt, hogy az elhízás egészséges. A 30 feletti BMI és különösen a 35 feletti kategória következetesen magasabb halálozási kockázattal jár szinte minden betegségcsoportban — ez az összefüggés robusztus és megismételt.

Melyik BMI tartomány jár a leghosszabb várható élettartammal?

A legnagyobb, több mint 1,5 millió fehér felnőttet vizsgáló 2010-es New England Journal of Medicine tanulmány szerint a legalacsonyabb halálozási kockázat a 20-24,9 közötti BMI tartományban volt, a 22-23-as értéknél a legkisebb. Ez egybeesik a WHO "normál" kategóriájával, de a tartomány alacsonyabb felén.

Figyelemre méltó, hogy a 18,5-20 közötti tartomány — amit a WHO normálisnak minősít — magasabb halálozási kockázattal járt, mint a 20-25-ös sáv. A kóros soványság (18,5 alatt) kockázata megközelíti az elhízásét: mindkét szélső értéknél a halálozási kockázat szignifikánsan magasabb.

Mi számít jobban: a BMI vagy a fizikai aktivitás?

Erre a kérdésre határozottan lehet válaszolni a rendelkezésre álló adatok alapján: a fizikai aktivitás erősebb előrejelzője a várható élettartamnak, mint a BMI. Egy 2015-ös európai tanulmány szerint a fizikai inaktivitás kétszer annyi halálozásért "felelős", mint az elhízás. Egy rendszeresen mozgó, elhízott ember várható élettartama jellemzően jobb, mint egy ülő életmódot folytató, normál BMI-jű személyé.

Ez nem jelenti azt, hogy az elhízás nem kockázati tényező — de rámutat arra, hogy a testsúlycsökkentésnél a fizikai aktivitás bevezetése önálló, erős egészségügyi beavatkozás, és nem kell megvárni a "célsúlyt" az egészségügyi előnyök eléréséhez.